piliscsaba_cimer

Önkormányzat által kiírt pályázatok

Pályázati felhívás piliscsabai sportszervezetek számára 2026

Piliscsaba Város Önkormányzatának képviselő-testülete pályázatot hirdet olyan Piliscsabán sporttevékenységet folytató sportszervezetek (a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint sporttevékenység folytatására alapított, nyilvántartásba vett, működő sportszervezet)  részére, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető verseny- és szabadidős sporttevékenységet, utánpótlás-nevelést, valamint egészségmegőrző testedzési lehetőséget biztosítanak a város lakossága számára.

Tovább...

Civil alap pályázati felhívás 2026

Piliscsaba Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2026-ban is meghirdeti a helyi civil szervezetek, alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatását célzó pályázati felhívását.

 

A képviselő-testület a Civil alap pályázati lehetőséggel évek óta támogatja a helyi civil szervezetek tevékenységét, többek között helyi rendezvények, évfordulók, önkormányzati rendezvényekhez kapcsolódó programok megszervezését, vagy egyéb, a település érdekében végzett tevékenységek létrejöttét. Pályázni lehet továbbá Piliscsaba területén lévő közparkok, közterek karbantartására, felújítására. Egy szervezet akár két célra – egy rendezvényre és egy köztér karbantartására – is nyújthat be pályázatot.
 

A képviselő-testület 2026. március 11. napján tartott ülésén az erre szánt keretösszeget 4 millió forintban állapította meg.
 

A pályázati összeg minden esetben a teljes költség legfeljebb 70%-a lehet.
Egy minimum öt éves múltra visszatekintő, sikeresen megvalósított, minden piliscsabai számára nyitott rendezvényre maximum 250 000 forint, 5 évnél fiatalabb, szintén nyitott rendezvényre maximum 150 000 forint igényelhető. Továbbra is lehet pályázni önkormányzati rendezvényekhez kapcsolódó programok szervezésére, melyhez legfeljebb 50 000 forinttal járul hozzá az önkormányzat. Közparkok, közterek karbantartására továbbra is 100 000 forint kérhető.
 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. március 31.
 

A beadás során a pályázati adatlapot, valamint az adatlapon felsorolt mellékleteket és nyilatkozatokat egy példányban, zárt borítékban kell eljuttatni a polgármesteri hivatal címére (2081 Piliscsaba, Kinizsi út 1–3.), Piliscsaba Város Önkormányzatának címezve. A borítékra írják rá: „Civil pályázat”.
 

A pályázati kiírás és a benyújtáshoz szükséges adatlap a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán igényelhető, illetve az alábbi linkre kattintva tölthető le:

           Pályázati kiírás és adatlap piliscsabai civil szervezetek, alapítványok támogatásához

           Pályázati Adatlap - Wordben

Tovább...

Álláspályázat - családsegítői munkakör betöltésére

A Bárka Humánszolgáltató Alapellátási Központ pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony keretében családsegítői munkakör betöltésére. A munkakör 2026.március 02-től tölthető be.

 

Az állás megpályázásánál a jogszabályi követelményeken, valamint az elvárt felsőfokú szakirányú végzettségeken kívül előnyt jelent a család- és gyermekjóléti szolgálatnál, vagy gyámügyi igazgatásban, vagy gyermekvédelmi területen szerzett szakmai gyakorlat.

 

A pályázatot 2026. február 24-án 00.00 óráig lehet benyújtani elektronikus úton a balint.odett@piliscsaba.hu e-mail-címre, vagy postai úton a Bárka Humánszolgáltató Alapellátási Központ címére (2081 Piliscsaba, Templom tér 13.) küldött levélben.

 

A kiírással és a munkakörrel kapcsolatban felvilágosítás Bálint Odett intézményvezetőtől a 06 70 456 5489-as telefonszámon kérhető.

 

A pályázati kiírás https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/142473 érhető el.

Tovább...

Pályázati felhívás: családsegítői munkakörre

A Bárka Humánszolgáltató Alapellátási Központ pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony keretében családsegítői munkakör betöltésére. A munkakör 2026.január 5-től tölthető be.

Tovább...

Pályázati felhívás: műszaki referens


Piliscsaba Város Önkormányzata pályázatot hirdet műszaki referens munkakör betöltésére.

Tovább...

Pályázati felhívás: Piliscsabai Polgár újság és a városi honlap szerkesztői feladataira

Piliscsaba Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2025/2026-ös évre Piliscsaba Város hivatalos közéleti havilapja, a Piliscsabai Polgár újság felelős főszerkesztői és tördelői szerkesztői feladatai, valamint Piliscsaba hivatalos honlapjának és Facebook-oldalának szerkesztői feladatainak ellátására.

 

Az ajánlatokat PDF-formátumban az aljegyzo@piliscsaba.hu e-mail-címre várják 2025. október 1-jén, szerda 16 óráig.

 

Az ajánlattételi felhívás IDE KATTINTVA tölthető le.

 

Tovább...

Pályázati felhívás téli hó és csúszásmentesítési feladatok elvégzésére


Piliscsaba Város Önkormányzata a 2025/2026 évi téli hóeltakarítási és csúszásmentesítési feladatok elvégzésére pályázatot hirdet, melynek beadási határideje 2025. október 10., délelőtt 10 óra.

Tovább...

Pályázati felhívás: szociális asszisztensi munkakörre

A Bárka Humánszolgáltató Alapellátási Központ pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony keretében, részmunkaidős (heti 30 órás)  szociális asszisztens munkakör betöltésére. A munkakör 2025.szeptember 17-től tölthető be.

Tovább...

Pályázati felhívás: családsegítői munkakörre

A Bárka Humánszolgáltató Alapellátási Központ pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony keretében családsegítői munkakör betöltésére. A munkakör 2025.szeptember 1-től tölthető be.

 

Tovább...

Pályázati felhívás: műszaki referens


Piliscsaba Város Önkormányzata pályázatot hirdet műszaki referens munkakör betöltésére.

Tovább...

Pályázat gyermekek mozgásfejlesztésére

Piliscsaba Város Önkormányzata pályázatot hirdet 6 hónapos időtartamra, gyerekeknek szóló, prevenciós szemléletű és életmódba ágyazott ingyenes állapotfelmérésre és mozgásfejlesztésre.

Tovább...

Pályázati felhívás nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítására

Piliscsaba Város Önkormányzata pályázatot ír ki közszolgáltatás végzésére Piliscsaba település közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére és ártalmatlanító telepre elszállítására.

Az ajánlat benyújtási határideje: 2025. június 20.

Ajánlattételi felhívás megtekinthető : itt
 

HIV

Tovább...

Pályázati felhívás piliscsabai sportegyesületek, sportszervezetek számára 2025


Piliscsaba Város Önkormányzatának képviselő-testülete pályázatot hirdet olyan, Piliscsabán székhellyel rendelkező sportszervezetek részére, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető verseny- és szabadidős sporttevékenységet, utánpótlás-nevelést, valamint egészségmegőrző testedzési lehetőséget biztosítanak a város lakossága számára.

Tovább...

Civil alap pályázati felhívás 2025

 

Piliscsaba Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2025-ben is meghirdeti a helyi civil szervezetek, alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatását célzó pályázati felhívását.

 

Tovább...

Pályázat - Klarissza-ház hasznosítására (vendéglátóegység, irodák)

 

Piliscsaba Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz a városközpontban álló, évek óta leromlott állapotban lévő, műemléki védelem alatt álló Klarissza-ház felújítására vonatkozóan. Az épület felújítása lassan a végéhez közeledik. Az épületben kialakításra került egy vendéglátóhelyiség, illetve egy irodaegyüttes, amelyben egy tárgyaló, illetve három különböző méretű iroda található.

Tovább...

Pályázati felhívás: közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező járművek elszállítására

Piliscsaba közigazgatási területén évek óta problémát jelent az elhagyott, sokszor hatósági jelzés nélküli gépjárművek kezelése. Ezek a jellemzően hosszú ideje egy helyben álló autók amellett, hogy sokszor akadályozzák a közlekedést, esetenként balesetveszélyt is jelentenek, és számottevően rontják a településképet, zavarják a lakosságot.

 

 

Tovább...

Pályázati felhívás: hatósági ügyintéző

A Piliscsabai Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony keretében hatósági ügyintéző munkakör betöltésére.

Tovább...

Pályázati felhívás: Művelődési Információs Központ és Könyvtár intézményvezető

Piliscsaba Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Művelődési Információs Központ és Könyvtár intézményvezetői munkakör betöltésére.

 

Tovább...

Pályázati felhívás: Piliscsabai Szociális Központ intézményvezető

Piliscsaba Város Önkormányzata pályázatot hirdet az újonnan létrehozott Piliscsabai Szociális Központ (2081 Piliscsaba, Templom tér 13.) intézményvezetői munkakör betöltésére.

 

Tovább...

Pályázati felhívás: aljegyző

A Piliscsabai Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony keretében aljegyző munkakör betöltésére.

Tovább...

Elnyert Pályázatok