piliscsaba_cimer

Képviselő testület

Ay Zoltán


Alpolgármester

1952-ben születtem Piliscsabán sváb család gyermekeként, felmenőim Piliscsabán éltek a 18. század óta.

Budapesten Faipari Technikumba jártam, majd a Kandó Kálmán Villamos Ipari Főiskolán végeztem tanárképző szakon. Az egykori Klotildligeti Általános Iskolában – ma Páduai Szent Antal Iskola – tanítottam matematika-fizika szakos tanárként, majd a Piliscsabai Mezőgazdasági Gépészeti Szakközépiskolában voltam kollégiumi nevelő és fizika-elektrotechnika tanár továbbá gépjárművezető oktató.

Házasságban élek feleségemmel, mindketten nyugdíjasok vagyunk. Két fiam és hét unokám van.

Tovább...

Bakos Bulcsú


Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) elnökhelyettese

1977-ben születtem. Budapesten a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, a győri Széchenyi István Egyetem Közlekedésmérnöki Karán végeztem Közlekedés-szervezési és logisztikai szakon.
Jelenleg projektmérnökként és üzletkötőként tevékeny-kedem. Korábban többek között logisztikai vezető, valamint műhelyvezető helyettes voltam több cégnél.
Piliscsabai születésű feleségemmel Csizmadia Orsolyával 2003 óta élünk házasságban, négy gyermekünk van.
Alapító tagja vagyok a KDNP piliscsabai szervezetének.
A Klotildligeti Egyházközség képviselőtestületének tagja voltam önkormányzati képviselővé történő megválasztá-somig, ahol az építési bizottságot vezettem.
A Piliscsabai Sport Egyesület öregfiúk labdarúgó csapatában játszom.

Tovább...

Koós Gábor

 

Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) tagja
Humán Bizottság (HB) tagja


1977-ben születtem Budapesten és 1984 óta élek Piliscsabán. Nős vagyok, Feleségemmel három kislányt nevelünk.
A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán 2002-ben szereztem építőmérnöki diplomát.

2008-ban létesítményi főmérnöki pozícióból váltottam, és döntöttem a saját vállalkozás beindítása mellett. Fő tevékenységünk a beruházás lebonyolítás, tervezés és a műszaki ellenőrzés. Rendelkezem szakértői és igazságügyi szakértői jogosultsággal is. Az építésgazdaság fejlődése érdekében végzett munkám elismeréseként a 2019. évi építők napja ünnepségen miniszteri elismerő oklevélben részesültem. 

Tag és küldött vagyok a Pestmegyei Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozatában.

Tagja vagyok a Polgárőrségnek és elnöke a FIDESZ-MPSZ helyi szervezetének.

2010 ősze óta a Településfejlesztési bizottság külsős tagjaként segítem az önkormányzat munkáját.

Elérhetőségem: gabor@koosgabor.hu

Tovább...

Lázi Tamás

 

Humán Bizottság (HB) elnöke
Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) tagja


1985-ben születtem, lassan 15 éve élek Piliscsabán.

Az ELTE-n okleveles környezetkutatóként diplomáztam, de a projektmenedzsment, hulladékgazdálkodási és borszakértői tanfolyamokat is elvégeztem.

Előbb a Fővárosi Vízműveknél, majd az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügye-lőségnél dolgoztam. Mindig is különös figyelemmel visel-tettem a természeti környezet állagának és kiterjedtsé-gének megóvására.

Személyes vágyam Piliscsabára vonatkozóan, hogy minél több alkotó ember bevonásával egy környezet- és termé-szetvédelmi szempontból jól fenntartható struktúra jöjjön létre, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

Tovább...

Simon Gyula

 

Közrendvédelmi és Társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnok
Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) tagja


47 éves vagyok, párommal és 9 éves kisfiammal lakom Piliscsaba Fő utcáján lévő családi házunkban. Református vallású, jobboldali ember vagyok.
Helyben dolgozom a B–Angel Biztonsági Szolgálatnál csoportvezetőként. Mindig is Piliscsabához kötődtem, a rendszerváltás óta dolgozom a községért, a kilencvenes évek elején a Piliscsabai Fiatalok Egyesületének voltam elnöke, és részt vettem a helyi FIDESZ megalapításában is.
1995-ben az újjászerveződő Piliscsabai Polgárőrség tagsága az egyesület alelnökének választott meg, ezt a posztot a mai napig betöltöm, e közel 20 év alatt sikerült Piliscsabából Pest Megye egyik legbiztonságosabb települését csinálni, melyben személyesen is komoly részt vállaltam.
A választópolgárok bizalmából 2006 óta vagyok képviselő, jelenleg Közrendvédelmi tanácsnokként, valamint a fejlesztési bizottság tagjaként dolgozom a testületben.

Tovább...

Styevola István

 

Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) elnöke

1974-ben születtem Esztergomban. Feleségemmel és három fiúgyermekemmel 2003 óta élek Piliscsabán. Római katolikus vallású vagyok és gyermekeinket is ebben a szellemben neveljük.

1997-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem építőmérnöki diplomát. Részt vettem az útépítés szakirányú doktori képzésben, párhuzamosan tanársegédként oktattam az egyetemen.

Autópályák, csomópontok, városközpontok tervezése mellett az utóbbi években a kiemelt állami közúti beruházások ellenőrzését végeztem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából jogi, pénzügyi és műszaki szempontból.

Jelenleg a 20 éve alapított ŠKODA és Volkswagen Márkakereskedéseinket vezetem.

Tovább...

Tázer Marianna

 

Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) tagja

1974-ben születtem régi, piliscsabai sváb családban. Anyai ágon földművesek, apai ágon iparosok voltak az őseim. Tizenhétéves lányom gimnazista.

Közgazdász diplomával, mérlegképes könyvelő és adó-tanácsadó végzettséggel rendelkezem. Német és olasz nyelven beszélek. Az ELTE Társadalomtudományi Karának közösségi és civil tanulmányok mesterszakán tavaly végeztem. Főkönyvelőként dolgozom egy nagyvállalatnál.

2010 óta vagyok önkormányzati képviselő az Együtt a Holnapunkért Egyesület jelölésével, tagja vagyok a Hauck János Iskolát fenntartó helyi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak. A várostakarítást immáron sok éve szervező Együtt a Holnapunkért Egyesület elnöke vagyok, aktív tagként veszek részt a Piliscsabai Németek Kulturális Egyesületének életében.

2014 óta a Magyarországi Németek Országos Önkor-mányzatának képviselője, illetve a Pénzügyi és Ellenőrzési bizottságának elnöke vagyok.

Tovább...