piliscsaba_cimer

Átadták a szennyvíztelep felújított medencéit

KÖZZÉTÉVE: 2024.03.20. 15:00

CÍMKE: Automatikus hírlevél, átadás, szennyvíztelep

Hivatalosan is befejeződött a piliscsabai szennyvíztelep kapacitásbővítése, miután március 20-án ünnepélyes keretek között átadták az újonnan gépiesített medencéket. A fejlesztés 451,6 millió forintos KEHOP pályázati támogatásból és 14 millió forintos önerőből valósult meg. A telep kapacitása ezáltal 50 százalékkal, 1950 köbméterre nőtt, így ezentúl túlterheltség nélkül tudja befogadni Piliscsaba teljes lakosságának szennyvizét.

Az átadáson jelen volt Menczer Tamás országgyűlési képviselő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Leitner László projektmenedzser és Virág László, a DMRV Zrt. vezérigazgatója is. A megnyitón Farkas András polgármester elmondta, több évet váratott magára ez a bővítés, hiszen Piliscsaba lakosságszáma megduplázódott az elmúlt évtizedekben. Leitner László projektmenedzser köszönetet mondott mindenkinek, aki a projekt megvalósulásában részt vett, majd Virág László, a DMRV Zrt. vezérigazgatója a számokat és a telep működésében történt változásokat ismertette a megjelentekkel. Menczer Tamás országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, jelenleg a város egyharmada még nincs becsatornázva, és ahhoz, hogy ez a probléma megoldódjon, ez csupán az első lépés volt. A csatornahálózat kiépítése még hátra van – tette hozzá a képviselő.

Az ünnepi köszöntők után a nemzeti színű szalag átvágása következett, majd a szennyvíztelep vezetője, Takács Tamás mutatta meg a telep működését és a felújított medencéket az érdeklődőknek.

PP

Galéria