piliscsaba_cimer

Dr. Ujházy András emlékére

KÖZZÉTÉVE: 2024.06.25. 18:34

CÍMKE: Automatikus hírlevél

2024. június 18-án hosszú és küzdelmes betegség után elhunyt dr. Ujházy András, a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola egykori igazgatója, vegyész, hitoktató és zenész.

 

Ujházy András 1959-ben született Budapesten, a Gellérthegyen nőtt fel. 1978-ban tett érettségi vizsgát a József Attila Gimnáziumban, majd laboránsként dolgozott. Az ELTE Természettudományi Karán vegyész és kémia tanári diplomát szerzett, 1988-ban védte meg doktori disszertációját. 1984-től 1991-ig kutató vegyészként dolgozott. 1984-ben teológiai, 2002-ben hitoktatói diplomát és szakvizsgát szerzett. Három évig a József Attila Gimnáziumban, majd 1991-től az akkor induló Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban tanított kémiát, fizikát, matematikát, majd később hittant. 1995-ben lett az igazgatója az akkor még Klotildligeti Ward Mária Általános Iskolának, ami 2012-ben vette fel Páduai Szent Antal nevét. Vezetése alatt az iskola gimnáziumi képzéssel, új épületekkel és tantermekkel, zenei és művészeti iskolával és keresztény lelkiséggel bővült.

Dr. Ujházy András 24 évig vezette a piliscsabai intézményt, majd a budapesti Piarista Gimnázium kémiatanáraként dolgozott. Számos egyházi, pedagógiai és szervezői tevékenységet végzett az évek során: többek között a Katolikus Pedagógiai Intézet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Mester és tanítvány folyóirat, a kerettantervi bizottság és az Öveges József Tanáregylet munkájában is részt vett.

2009-ben Piliscsabáért Emlékplakett kitüntetésben részesült. 2019-ben Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott kiemelkedő tevékenységének elismeréseként.

A piliscsabai Páduai iskola médiát tanuló diákjai 2019-ben készített róla és az iskoláról egy filmet, melyben felesége, barátai, kollégái és ő maga mesél arról az évtizedekig tartó munkáról, melynek köszönhetően az akkori falusi iskola országos hírű intézménnyé növekedett, amit ma is a legjobb 100 gimnázium között tartanak számon.

Dr. Ujházy Andrásért a pilisvörösvári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban július 3-án 9 óra 30 perckor kezdődő szentmisén adnak hálát. A temetés szűk családi körben történik.

 

PP

 

Forrás: paduai.hu, budapest.piarista.hu, piliscsaba.hu