KÖZZÉTÉVE: 2022.10.06. 10:00
CÍMKE: Automatikus hírlevél
A tavalyi, rekordszámú résztvevőt mozgósítő rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét október második szombatján.
A Kéktúrázás napja elnevezésű esemény lényege, hogy a három kéktúrát – az idén 70. születésnapját ünneplő Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát – egy napon, egy időben járja majd végig több ezer túrázó. Az esemény 143 túráján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2022-ben a jelentkezők még könnyebben találhatnak rá a megfelelő túrára, a rendezvény honlapján ugyanis hossz, szintemelkedés, térkép és tematika szerint is választhatnak a szakaszok közül. A közösségi túrák október 8-án az ország különböző pontjaiból indulnak a kék sáv turistajelzésen. A rendezvény honlapjának térképén a 143 túracsoport haladása idén is követhető lesz, a jeladóval felszerelt túrázók a nap végére együtt rajzolják ki az országot körbejáró Országos Kékkör nyomvonalát. Akik épp valamelyik kéktúrát járják a túramozgalom kiírása szerint, őket is várja a túranap, a honlapon kigyűjthetők a kéktúrás bélyegzésre ideális túrák is.
A Magyar Természetjáró Szövetség nagy szeretettel vár minden kéktúrázni vágyót, kezdőket és haladókat egyaránt.
PP