Elhunyt Rozovits Ferenc, aki hű társ, családapa, nagypapa, egykori képviselő, önkormányzati vezető főtanácsos, gombaszakellenőr, minisztériumi vadkárszakértő és elkötelezett piliscsabai polgár volt, 72. évében befejezte a földi tevékenységét és ott folytatja, ahová mindegyikünk tart, bízva az örök élet reményében.

Mély fájdalommal tudatjuk a piliscsabaiakkal, hogy Rozovits Ferenc nem tudott volna szebb és megtisztelőbb időszakot választani a távozásra, mint a megemlékezés időszakát, ahogyan ő fogalmazott, Szent Mihály havát.

Számára különösen fontos volt a hónapok „régi” elnevezése, mivel ezek mély és különleges szövetet alkotnak a régmúlt és a jelen között, valamint a természet megjelenését is hűen tükrözik. Így élt Rozovits Ferenc is, élete során az igen tevékeny éveiben a tettvágytól hajtva, hogy Piliscsaba fasorai védettek legyenek, hogy településünk és a szomszédságunkban rejlő teremtett környezet fennmaradjon, valamint minőségében és szépségében növekedjen. Munkássága miatt talán az egyik legnagyobb elismerésben, Podmaniczky-díjban részesült 2013-ban, melyet Nyíregyházán adtak át. Érdemei között szerepel a Pest Megye Környezetvédelméért díj, melyet 2009-ben kapott a piliscsabai erdősítések elősegítéséért, valamint a források kiépítéséért és a város arculatának szebbé tételéért.

Számára különösen fontos volt a teremtett világ tisztelete és szeretete, ennek hódolt, amikor számos pihenő létesítésében részt vett, mint a Piliscsaba Sumlin településrészen lévő Szent Donát-emlékmű létrehozatala, ahol az arra járó vándor megpihenhet és elcsendesedhet az Isten alkotta természetet szemlélve. Szemlélődő ember volt ő maga is, szerette a lest és a társas vadászatokat, az utóbbi időben már csak úgymond elálló vadász volt, aki a felé forduló vadat várja. A vadat nagyon szerette, főleg megfigyelni, az általa vásárolt erdőben létrehozott szórón minden vasárnap eleséget vitt ki családjával, ami mellett egy vadlest is épített, ahol még jobban tudta szemlélni az arra váltó vadat. Utolsó napjaiban is fácánvadászatra készült, de sajnos szívelégtelenség tüneteivel egy másik helyre kényszerült menni. Az utóbbi időben erőtlen volt, a szíve elgyengült, és rövid ideig tartó szenvedés után visszaadta lelkét a teremtőnek.

Hálásak vagyunk, hogy az életünk része lehetett, hogy sok számos bajban ott volt, kivétel nélkül mindig önzetlenül segített a rászorulón. Életének segítő szándéka példaértékű, erejének és képességeinek megfelelően szerette családját és környezetét.

Hálásak vagyunk érted! Nyugodj békében!

Rozovits Ferenc temetése 2024. november 14-én, 15 órakor lesz a klotildligeti Jézus Szíve templomban.

Búcsúszóul Áprily Lajos tollából származó költeménnyel tisztelgünk előtted:

Az ablakom a szürkületbe tárom
s szemem kiáltó hang után kutat,
de pára-kendős égen nem találom
az éjszakába szálló vadludat.

A templom omló szürkeségbe ormol,
borzong az ákác, mint a nagybeteg,
s átrémlenek a szomszéd utcasorból
a lenge leplű ház-kísértetek.

Hogy visszatér e régi, bús igézet –
mindig ilyen volt erre a világ:
a Holt-Marosból puszta ködbe nézett
vadlúdszavára a tógás diák.

Tán látomás e felleg-szürke torlás
s mi álmodunk köd-óceán alatt
s fejünk fölött egy félelemes vitorlás:
horgonytalan mulandóság halad.

S be jó a csöndes óceán-fenéken
e félálomba zsibbadt öntudat,
ha vágya fenn a láthatatlan égen
vadludat ríkat, újra vadludat.

Ó, hányszor hittem, szárnyamat kibontom,
ha hívó szél jön, messze tengeré,
és átrepülök túl a horizonton
távol derengő tengerek felé.

Késő. Meddő csatán a szárny kifáradt,
tél jön, fojtó, didergő homály.
S a pince torkán édes illat árad:
sötét mámort kínáló muskotály.

(Áprily Lajos: Vadludak)

Rozovits család