Piliscsaba fekvése, zöld vagyona
Főoldal...
Piliscsaba fekvése, zöld vagyona
2014-07-10 14:49:21




Szerző: Dr. Solti Gábor

Piliscsaba természeti viszonyai, értékei
Piliscsaba Nagyközség a Budai-hegység és a magyarság ősi szakrális hegycsoportja, a Pilist elválasztó völgyben helyezkedik el. Legmagasabb pontja a Pilisben lévő Nagykopasz (447 mtszf). A falu legmélyebb pontja, ahol a Kenyérmezei patak, mely a falu területén ered, eléri a község határát, 182 m tszf.

Piliscsaba földtani felépítésének vázlata
(A földtani vázlat Kiss Á. tanulmánya, valamint a Magyar Állami Földtani Intézetben Piliscsabáról készített kutatási jelentések alapján készült.)

A terület alaphegységét a triász kori (földtörténeti középkor) karbonátos kőzetek alkotják. Ekkor, a mezozorikumban, a triász ladini emeletben rakódtak le fődolomit rétegek, melyek ennek a vidéknek az aljzatát képezik. Ez a dolomit (CaMg(CaCO3)2) hófehér vagy sárgás, olykor vöröses színű, ami a piliscsabai lőtér kopár, újabban részben erdősödő hegyeinek érdekes, rózsaszínesben játszó táji jelleget kölcsönöz. Közös válfajai különösen Piliscsaba Pilisszentiván, Pilisvörösvár között láthatók. A török korban épült Vörösvár nevét – eredeti török nevén Kizil Hisszár – is ettől a színes dolomittól nyerte (Kiss Á. 1982.)

A fődolomitra a raeti emeletbeli dachsteini mészkő települ. Ezt a mészkövet fejtették, fejtik a piliscsabai és a környék helységeinek kőfejtőiben mészégetésre, útépítésre.

A Nagykopasz megaloduszos mészkőből és fődolomitból áll. De ugyanezen karbonátos triász képződmények alkotják a Kálvária hegyet és az egyetem környéki hegyeket is. A fődolomit kövületeit, ősmaradványait Hofman Károly még az 1870-es években ismertette.

A mezozoikumban, a triász és jura korban (135-240 millió év közötti időben) tenger borította vidékünket. Ebből a tengervízből váltak ki, ülepedtek le a karbonátos képződmények. A képződmények jellegéből arra lehet következtetni, hogy területünk ennek a tengernek a partközeli része lehetett.

A földtörténeti középkor végén, a kréta korban a Pilisi hegyek már kiemelkedtek. A földtani középkor és újkor határán (65 millió év) lejátszódó kéregmozgások széttördelték az alaphegység üledékeit. Egyes kőzettömbök lépcsős vetődések mentén mélyre kerültek. Így pl. Piliscsaba-Dorog-i medence területén már több száz méter mélységben találhatók az alaphegységi kőzetek. A hegyek a középső miocénig (kb. 20 millió évig) szárazulat volt. Ekkor alakult ki a középhegység jellegű táj. Ebbe a szigetszerűen körülvett triász kőzetekből álló hegytömegbe újra és újra benyomult, transzgredált a tenger. Ekkor, az eocén idején ezekben az öblökben jöttek létre a dorogi, vörösvári, nagykovácsi medencék széntelepei. Piliscsaba határában az 1905-1922 között lemélyült három db szénkutató fúrás közül kettő azonban csak 20-70 cm vastag szenes rétegeket harántolt.

A kéregmozgások később is folytatódtak, amit bizonyítanak, hogy ezek a szerves rétegek egymáshoz viszonyítva több száz méter különbséggel jelentkeznek a fúrásokban.

A következő időszakban, a 25-37 millió év közötti oligocénben hatalmas transzgressziós (tenger előnyomulás) folyamat indult el. A budai hegység ekkor keleten süllyedt, nyugaton emelkedett. Az egykori mezozoós kőzettáblák nyugaton újra lezökkentek. Az oligocénben területünkön elsősorban a hárshegyi homok, homokkő keletkezett, melyek kedvelt építő kövek voltak.

Az oligocén igen gazdag üledékei adják a vidékre jellemző sok fajta márga, homokkő, konglomerátum és színes agyagféleségeit, melyek a környék, de részint a főváros korabeli építkezéseinek kedvelt nyersanyagai voltak.

Az alsó és felső oligocén tenger közé rövid szárazföldi periodus ékelődik. Ebben is keletkeztek barnaszén rétegek.

Az oligocén tájunkon „terrarosa” vörösagyagot is hátrahagyott, ez Tinnye-Leányvár, Piliscsaba között nagyobb felületeket tölt ki. A felső oligocén ún. pectenculuszos homokkőféleségek is gazdagították a tájat. Agyagok, laza homokok, márgák egészítik ki ennek a kornak képét, képződményeit. A mélyebben inkább agyagos márgák, a magasabb szinten a homokos képződmények települnek.

„Meg kell említsük itt azokat a mélyfúrásokat, amelyeket Tinnye határában nem sokkal az első világháború előtt hajtottak végre és amelyek a földtörténet másod- és harmadkorának itteni viszonyaira lényeges adatokat szolgáltattak. Az Esztergom-Szászvári kőszénbánya Rt. végzett itt ilyen vizsgálatokat; ezek során a Garancsi tó északi és déli partjain két fúrást eszközöltek. Az északi a 202, a déli a 200-as jelű, közül az utóbbi fúrásban 162 m-nél érték el a felső oligocén márgás-homokos rétegét, a 202-nél ezt 43 m mélyben észlelték. A 202-ben 40 m-nél a vékony szén palás szint is mutatkozott. Ezek alatt a homokkövek, márgák alatt élénk lilásvörös homokkőréteg feküdt (alsó eocén), a 200-as fúrásban 262-200 m között, a 202-ben pedig 43-55 m között. A szén előfordulása a 202-es fúrásban 55-96 m, a 200-as fúrásnál 200-223 m közötti. Ez a szén szürke homokkővel vegyes rétegben ül az alaphegységen. Ezt a mezozoikus alapréteget a 200-as fúrásban 223 m-nél, a 200-es fúrásban 96 m-nél érte el a fúró. Ugyanekkor Jászfalu felé a Nagykerekdombon, annak északi lejtőjén, az egykori Fürst majornál a 207. sz. fúrásban a felső oligocén homokos réteg 98 m-nél jelentkezett, a vékony mészpalás szint pedig 77 m-nél. A színes lilás-vöröses homokkő réteg itt közvetlenül az alaphegységen ült. Később a Piliscsaba-tábori katonai lőtéren végzett hasonló műveletnél a fődolomit 101 m-re mutatkozott. Ezek az adatok az ősi mezozoikus alaprétegeknek a későbbi korokban történt igen erős elmozdulásairól beszélnek. A vetődések mérvéről a lőtéri vizsgálat ad számot, ahol a fúrás 101 m mélységben, de attól 100-150 m-re már szinte a felszínen jelezte a dolomitot. Garancsnál is a 202-es északi fúrás 96 m-ével szemben a déli 200-as fúrásban 223 m mélyen mutatkozott a dolomit alapréteg. Eszerint Tinnyén és a közvetlen tájon hiányzik az az eocén réteg, amely a környező szénmedencék barnaszenét adja. Ezt a nem könnyen magyarázható körülményt a geológusok többféleképpen értelmezték. Az egyik vélemény szerint itt az eocén-kor végén hatalmas abrázió történt, amely ezt az eocén rétegsort elpusztította. De az is feltételezhető, hogy a két szénmedence, a dorogi és a pilisvörösvári közé feltűnően beékelődő tinnyei kiesés akként keletkezett, hogy közöttük ezen a vidéken az alaphegység már az eocénben emelkedni kezdett. Ezt magyarázná az a körülmény is, hogy egyes olyan kövületek ebből a korból, amelyek Pilisvörösvártól Erdély pereméig megtalálhatók, a dorogi medencében már hiányoznak. Az oligocén után a Nagykovácsi medencében fogható meg legalaposabban az a hatalmas elmozdulás, amely a vidéket alapvetően érintette. Itt a Kutyahegy (558 m) és a Nagykopasz (558 m) között 70 m-es rétegelmozdulásokat is észleltek.” (Kis Á.)

A harmadidőszaki miocénben (12-25 millió év között) az Alföld felől újabb tenger előnyomulás történt. Ekkor keletkeztek a szarmata durva-mészkő képződményei. Ezek legkiválóbb feldolgozója Hantken Miksa volt, ki Tinnyét az általa leírt képződmények, az ezekből kikerült ősmaradványok alapján híressé tette.

A miocén tenger kiédesedését követően a mészköves rétegekre pannóniai sárga-szürkés laza homokrétegek települnek.

A negyedkort a pleisztocén (diluvium) löszüledékek jellemzik, de általánosságban előfordulnak futóhomokok is. Ezekbe vágódtak be a hegylábi völgyek.

A térség talajviszonyaira jellemző a barna erdőtalaj, mellette agyagos, löszös futóhomokos talajok is előfordulnak.

A terület földtani felépítéséhez tartoznak a törésvonalak, melyek mentén a kőzettáblák mélyre zökkentek, illetve kiemelkedtek. Egyik ilyen törésvonal a vörösvári medencét a dorogitól elválasztó törésvonal, mely Piliscsaba területén húzódik.

A karsztvíz szint mélysége Piliscsaba területén 150-180 m.

A Pilist a Budai hegységtől a Pilisvörösvár-Dorog vonalában húzódó, nagyjából ÉNY-DK irányú geológiai törés választja el. A vörösvári és a dorogi medencét pedig egy arra közel merőleges törésvonal menti kiemelkedés, gerinc.

A Pilis kiemelkedése – a Budai hegységhez hasonlóan – elsősorban ÉK-DNY, illetve erre merőleges törésvonalak mentén következett be. Ezek alakították ki a mai magasabb rögvonulatokat és a közöttük levő árkos szerkezeteket. A lepusztulási időszakban főleg a dachsteini mészkő erősen karsztosodott. Karsztos üregeit gyakran tölti ki a vörös föld, a „terra rossa”. A dolomit üregeiben tűzálló agyag és festékföld halmozódott fel. (Juhász Á. 1983. Évmilliók emlékei)

A Pilis barlangjai többnyire a jól karsztosodó dachsteini mészkőben jöttek létre, mégpedig elsősorban feltörő hévizek hatására.

Juhász Árpát (1983) az „Évmilliók emlékei” c. könyvében egy tanulságos kiránduló utat, egy földtani tanösvényt ír le (pp. 366-367.)

„Geológiai szempontból rendkívül tanulságos a Piliscsabától Klastrompusztán keresztül Dorogra vezető út. Indulásunkkor Piliscsaba környékén főleg triász dolomitot látunk, csak helyenként dachsteini mészkövet, míg a mélyebb völgyeket főleg oligocén kori üledékek bélelik ki. Piliscsévnél több helyen megfigyelhetők mészégető kemencék, amelyekben elsősorban a dachsteini mészkőből égetnek meszet. A klastrompusztai menedékház körzetében oligocén homokkövet láthatunk az említett andezitáttörésekkel. A puszta feletti szirtek már részben dachsteini mészkőből, részben a dachsteini mészkő után keletkezett világos sárgásszürke Raetavicula-kövületeket tartalmazó mészkőből állnak. A puszta feletti Leány- és Legény-barlangok a Csévi-szirtek oldalában dachsteini mészkőben alakultak ki. Bonyolult alaprajzúak, a hévforrások hatására visszavezethető jellegzetes gömbfülkékkel és függőleges aknákkal. A szomszédos Leány-barlangban a labirintusok és kisebb-nagyobb termek mellett cseppkőképződmények is találhatók. Tovább Dorog felé útba ejthetjük a Kétágú-hegyet, amelynek a folytatásába eső alacsonyabb rögök a Nagy- és a Kis-Strázsa-hegy. A Kétágú-hegy oldalában dachsteini mészkősziklák vannak, a dorogi sziklamászók gyakorlóiskolájával. Innen jól alálátunk a törések mentén lesüllyedt dorogi medencére. Az említett jura időszaki kőzetek a Kétágú-hegy nyergének Kesztölc irányába eső részétől az Öregszirt Pilisszentlélek felé néző oldaláig húzódnak.”

Piliscsaba környéki nyersanyagkutatások
Az ötvenes évek elején Piliscsaba és Tinnye környékén tűzálló agyagkutatást végzett a Magyar Állami Földtani Intézet. Vörösoldalban, Kissomlyó területén, Postaréti erdőben, a Csév-erdőben, a Kálvária hegyen. A Mészáros Lászlóné vezette kutatás során 33 db, átlagosan 4 m mély kutatófúrást és 8 db, 3 m átlagmélységű kutatóaknát mélyítettek a tűzálló agyag indikációk feltárására. A kutatást szakmailag segítették dr. Horusitszky Ferenc és Sipos Zoltán geológusok is, a terület kiváló szakértői.

Az 1953 júliusi munkákról készült jelentésben – ma már érdekes, társadalmi körülményekre – utalás volt, hogy tekintettel a női munkaerőkre, a Vörösoldalban megfelelő mélységű kutatógödröket nem tudták lemélyíteni. Az ekkori időre utaló megjegyzés, hogy a kutatásokat vezető Hegedűs Jenő 1953. VI. 20-án eltűnt és az összes feljegyzést magával vitte. Eltűnését követően a kutatásokat meglátogatta a Földtani Intézet igazgatóján kívül a belügyminisztérium képviselője is. (Mi lehetett Hegedűs Jenő további sorsa?)

Ezt követően rendelték ki Sipos Zoltán geológust, hogy újra mérje fel a feltárásokat, vegyen részt a kutatások befejezésében.

1953 október-novemberében Szőts Endre geológus által a Pilisben és a Budai hegységben végzett felderítő tűzálló agyag kutatása Piliscsaba környékeként a Nagykopasz vonulatát, a Kálvária és a Kavicsos-hegyeket érintette. Kutatása a Hegedűs Jenő által megkezdett, majd Mészáros Lászlóné geológus technikus által folytatott kutatások folytatása volt.

A Pilis hegység tűzálló agyag előfordulásait már a múlt század végén ismerték, azonban ekkor az anyagot csak festékföld céljára használták fel. Az első világháború óta került sor az anyag tűzálló anyagként való felhasználására. Számos kisebb magánvállalkozó (főleg környékbeli lakosok) foglalkozott a szétszórt kibúvások kutatásával és kitermelésével. A bányászat igen kezdetleges volt, felszíni műveléssel, vagy pár méteres sekély aknák segítségével. A termelés is ennek megfelelően csak jelentéktelen mennyiséget produkált, megelégedvén a könnyen kibányászható részekkel. Egységes irányítású tervszerű bányászat csak 1949-50 óta, az ásványbányászat állami megszervezése óta folyt.

Végh Sándorné professzorasszony a Piliscsaba környéki, a felsőtriász dolomit mélyedéseiben elhelyezkedő tűzálló agyagok korát oligocénbe (24-45 millió év) helyezi. A rendszerint sárga, szürke vörösagyagfélék mészmentesek, tűzállóságuk 32-34 SK, vastagságuk 1,5-5,0 m között változó. A bányászata még a II. világháború után is folyt, de mivel a készlet a 100-120 ezer tonnát nem haladja meg, és a település meglehetősen szeszélyes, a bányák gépesítése nem volt gazdaságos, a bányászkodást az ötvenes években beszüntették.

Érdekességként még megemlíthető a guanó, mely az egykori, gróf Karátsonyi birtok területén található, a nép által Ördöglyuk barlangban keletkezett. Bekey Imre Gábor szerint, aki a barlang leírója és aki a barlangnak a Klotild barlang nevet adta, a kb. 1 m vastagságú denevérguanót egy élelmes vállalkozó még a múlt évszázad elején kitermelt.

Vízföldtani viszonyok

Mélységi vizek
A szilárd nyersanyagoknál jelentősebb a terület mélyén lévő karsztvízkészlet.
Piliscsaba környékén nem várhatunk termálvizet. Nagyobb jelentőségű az ivóvízként hasznosítható karsztvíz.

A piliscsabai katonai tábor vízellátása érdekében 1953-54-ben aknát mélyítettek.

A karsztvízakna feltárásának történetét Csiky Gábor – „Legértékesebb természeti kincsünk a víz avagy Egy karsztkút története I-II-III.” címmel Ez Az Újság nálunk 2003/8., 9. és 10. számában írta le.

„Kevesen tudják, hogy 1954-ben a Béri Balogh Ádám laktanya saját vízellátására kutat fúrt a mai Iosephinum területén a Dorogi Aknamélyítő Vállalattal. Az akkori technikának megfelelően külön transzformátorház létesült a felszínen, a mélybe telepített lépcsős szivattyúk kiszolgálására. 1971-ben a kutat mélyítették, akkor nyerte el az akna mai formáját.

1954-ben, mikor a metróépítés Magyarországon még gyerekcipőben járt, a keszonmunkás fogalma nagyon újszerűen hangzott, hogyan létesült ez a kút? Nem véletlen, hogy a honvédség ezt a komoly feladatot a dorogi szénbánya aknák kivitelezésénél gyakorlatot szerzett vállalatára bízta. A mintegy két méter átmérőjű gyűrűs akna mélyítése hagyományos módszerrel történt. Az egyes talajvízrétegek átvágása után a munkát csak állandó szivattyúzás mellett lehetett végezni. Tudni kell, hogy mintegy 30 m után egy függőleges aknában elfogy a levegő, amit az bizonyít a legjobban, hogy ilyen mélység után még az állandóan vizes fémberendezések sem rozsdásodnak meg. A munkásoknak itt közel 160 méter mélyre kellett lejutniuk. Ezen a szinten egy hatalmas gépházhelyiséget alakítottak ki, de nemcsak a berendezéseknek, hanem a további keszonmunka céljára is.”

Sajnos, mivel az akna nem a vezetőzónában lett telepítve, ezért a szükséges vízmennyiséget nem adta meg. Dr. Ferencz Károly javaslatára az akna talpától DNY irányba tárót hajtottak ki, mely során a 113. méterben elérte a harántvelőt, melyből percenként több mint ezer literes vízbetörést kaptak. Ezt a mennyiséget a keresztjáratok jobb feltárásával bővíteni lehetett. A hidrológiai és hegyszerkezeti összefüggések helyes felismerésével sikerült az akkor közel 4 millió Ft befektetést igénylő akna eredményességét biztosítani, és nem csak a katonai tábor, hanem Piliscsaba vízellátását is megoldani. (Ferencz K. 1954.)

„A kút kezdetben ellátta a Déli tábort, majd az Északi tábort, a mai egyetemet is. Később a tiszti házakat, a község egy részét is ellátta ivóvízzel. A mai Ward iskola vagy a Béla király utcai szociális otthon is innen kapta a vezetékes vizet. A kút utolsó kezelője Bélik Márton Fő utcai lakos volt. A község terveiben az szerepelt, hogy a lakosságot innen fogják vízzel ellátni. A nagyarányú fejlődés miatt ez a kút már nem tudta kielégíteni az igényeket, így ma a Szentendréről érkező Duna-vizet isszuk.

Az új vízhálózat kiépítésével egy időben a szovjet csapatok kivonultak hazánkból, így 1991-ben a Déli táborból is. A hátrahagyott kút berendezéseivel, földalatti víztározóival a tolvajok martalékává vált. Még a földből is kilopták a kábeleket, a kutat teljesen kirabolták, a mélyben lévő értékeket a levegőtlenség mentette meg, oda még a tolvajok se mertek lemenni, pedig a közlekedés biztosított volt. Minden megmaradt tárgy enyészetnek indult. A laktanyát a MATÁV vásárolta meg. Először egy kivétellel minden épületet lebontatott. Ez az épület ma az egyetemi kollégium. A kúthoz nem mertek nyúlni, az mindenki számára „mumus” volt.”

„Időközben megérkezett Piliscsabára a Duna-víz, feleslegessé vált a laktanyai vízhálózat, az egyetem épülni kezdett, ott is megszűnt a régi vízhálózat. A Kenyérmezei patak mellett, többek között az egyetem számára is, szennyvíztisztító telep épült. Az orosz szennyvízderítő helyén benzinkút létesült. A karsztkút számára az utolsó döfést a kapaszkodósáv építése jelentette. Útban állt a transzformátorház, a maradék romot is el kellett bontani. A laktanyán kívülre került – területrendezés folytán – a kúthoz tartozó földalatti víztározó, ami az arra kirándulók „martalékává” vált. A MATÁV-ot privatizálták, a francia tulajdonos új koncepciójába nem fért bele a piliscsabai regionális oktatási központ terve. Időközben a kút teljesen feledésbe merült. A honvédség irattárából eltűntek a dokumentumok, még szerencse, hogy a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság nyilvántartásában megmaradtak. A MATÁV helyett az egyetemet is létrehozó Katolikus Egyetemi Alapítvány vállalta a laktanya megmaradt értékeinek őrzését. 1998-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megalapította a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karát Piliscsabán, a Déli tábor helyén. A kar hosszas huzavona után áttelepült Budapestre és a gazdátlan laktanyát a megváltós nővérek szerzetesrendje kártalanításából kapott pénzből megvásárolta. A volt laktanyát átadó kormányhatározat kimondta, hogy a területen felsőfokú oktatást kell megvalósítani. Ez mára meg is történt.

A laktanya rehabilitációjának első lépései között szerepelt az elhagyott kút felújítása. A munka a kút történetének kutatásával kezdődött. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a Piliscsabán vízszolgáltatási jogosultsággal rendelkező DMRV nem rendelkezik akkora vízkontingenssel, amely elegendő lenne a gyorsan fejlődő községnek. Nem csoda hát, hogy a DMRV is szemet vetett a kútra. És akkor indult az állapot felmérése. Azon kiváltságos személyek között voltam, akik elsőként látogathattak e föld mélyébe.”

„A kút felújításán szorgoskodó Amphora Búvár Klub munkatársainak első feladata volt, hogy a kútból minden nem oda illő tárgyat és szemetet (például orosz katonai bakancsot) eltávolítsanak. Az akna mintegy 120 méter mélységig víz alatt állt. Az akna melletti gépházak és járatok eltérképezését csak búvárok tudták végrehajtani, hiszen a víztelenítés lehetetlen volt a folyamatos karsztvíz-utánpótlás miatt. Intenzív szivattyúzás mellett sikerült a karsztvíz útját elzárni. Ebben az időszakban történt, hogy a kiszivattyúzott víz az országút melletti nyílt árkon keresztül a Kenyérmezei patakba folyt. Az aszályos időszakban mégis néhány piliscsabai lakos bejelentést tett a polgármesteri hivatalban, hogy a háza előtti árokban állandóan víz folyik, amely tönkre fogja tenni a vizesárkot. A munkálatokat Irsai Sándor irányította.”

„Amikor 1954-ben a dorogi vállalat elkészítette a karsztaknát, hozzá kapcsolódóan egy víztározót is létesített. Akkor még a laktanya területéhez tartozott az a domb, amelynek a tetején a sziklás murvát megbontva egy cső alakú, közel 300 m3 nagyságú beton víztartályt építettek. A 90-es évekig ez a víztartály – myle összeköttetésben van a karsztkúttal – látta el ivóvízzel mindkét laktanyát és a környéket. A tüzivíz – vagy más néven oltóvíz – számára külön tárolókat építettek a laktanyákban. Az egyetemen lévőt a Stephaneum építésével egy időben szüntették meg, míg a Iosephinumon jelenleg is megvan egy közel 500 m3 tározó. Hogy a víz időnként cserélődni tudjon a tartályokban – hiszen nem kellett sűrűn tüzet oltani – a vizet kocsimosásra és locsolásra használták. A 70-es években furcsa és titkos területrendezés folytán az erdei víztározó a laktanyán kívülre került. Most a kút felújítása kapcsán hiába érveltünk az illetékes hatóságoknál, hogy a tartály tartozéka a kútnak, sajnos végig kell járnunk a bürokrácia útvesztőit ahhoz, hogy szabályosan fel lehessen a tartályt használni. Meg kell jegyeznünk, hogy az ügyben érintett mintegy 12 szakhatóság kivétel nélkül konstruktívan áll a kút felújításához, így reméljük, hogy a jogi viszonyok rövidesen rendeződnek. Ez után kerülhet sor a már lekerített területen lévő tartály felújítására, most azonban a domb tetején siralmas állapotok uralkodnak. Az arra járó „turisták” az elmúlt időszakban mindent elloptak és tönkre tettek, ami mozgatható volt. Mivel a tartály a vízrendszer része, annak őrzés-védelmét, kivilágítását is biztosítani kell.

Tehát hogyan is fog működni a kút:

A karsztvizet búvárszivattyúk segítségével hozzuk a felszínre, ahol egy nyomásfokozó segítségével – kémiai kezelés után – az erdei víztározóba kerül. A víztározóból gravitációs úton jut el az ivóvíz a Iosephinum épületeibe és a tűzcsapokhoz.

Mivel jó minőségű karsztvíz kitermeléséről van szó, védőövezetet kell kijelölni. A védőövezeten belül, semmilyen más kút nem fúrható, semmilyen szennyező forrás nem telepíthető. Ennek ellenőrzését figyelőkutakon keresztül lehet elvégezni. A védőövezet kijelölését bonyolult hidrogeológiai vizsgálatok előzik meg.”

A karsztkút helyreállítása során a régi elrozsdásodott, tönkrement vasszerkezeteket kicserélték rozsdamentes szerelvényekre, a vas csővezetéket korszerű műanyagcsövekkel pótolták. A rétegvizeket elválasztották a karsztvíztől. Kijelölték az akna védőövezetét. A karsztvíz kincs megóvása érdekében tilos bármilyen szennyező forrás, de akár még kút fúrása is a védőgyűrűn belül.

Először a kút tulajdonosa, a Iosephinum a saját ivóvízellátását kívánja megoldani a kútból. Ha elég nagy lesz a vízhozam, akkor jut az ivóvízből az egyetemnek, de akár Piliscsabának is.

A következő évtizedek legfontosabb stratégiai nyersanyaga az ivóvíz lesz. Reméljük, hogy az – Életminőség Tudásközpont – projekt keretében a saját területünkön lévő karsztvíz hasznosítása biztosítani tudja Piliscsaba lakóinak az egészséges ivóvizet. (Mint ahogy Esztergom városa is saját erőből karsztvízből biztosítja a garantált jó minőségű ivóvizet a város lakosságának.)

A felszínen előforduló holocein képződmények vízföldtani szerepe kevés. Különösen, hogy az egykor jó ízű ivóvizet adó kutak vizét sok helyen elszennyezték (szeméttárolónak használták, vagy szennyvizet vezettek bele) vagy elnitrátosodott.

Felszíni vizek
Piliscsaba legjelentősebb felszíni vize a falu határában eredő Kenyérmezei patak. A „forrásvidéke” kb. 245 m tszf-i magasságon található, azonban a falu határát 182 m tszf hagyja el. A Duna torkolatáig 21,5 km hosszú patak vízgyűjtő területe 136 km2. A vízhozama (KÖQ) kisvíz 0,2 középvíz 0,4 nagyvíz 11 m3/sec.

A falu földrajzi fekvéséről és természeti viszonyairól szóló források szinte kivétel nélkül megemlítik, hogy annak területén nincsenek tavak és mocsarak „miután az egész határnak a talaja részint futóhomok és kaviccsal van elhintve.” (Pathy Frigyes)

A rossz talajviszonyokról már a 18. századi betelepülők is gyakran panaszkodtak. (Hauck J. 2001.)

Forrásokban szegény. A falu határában az alábbi források találhatók: Ferenc forrás, Iluska-forrás, Fényesligeti forrás, Babér-forrás.

A csapadék felszívódik a dolomit és mészkő vízátvezető rétegeiben.

A Piliscsabát körülvevő erdőségeknek köszönhetően a falu klímája jó, sőt a 250-300 m magasan fekvő Klotildliget klimatikus gyógyhelynek számít. A közép-európai szárazföldi éghajlat jellemzi, bár az utóbbi évek csapadékhiányosak, szárazak, a globális felmelegedés következtében a telek gyakran enyhék.

Csapadékviszonyok
A Pilis-Visegrádi hegység átlagos évi csapadékviszonyai 1901-1950 közötti adatok alapján 555-707 mm. A legkisebb a hegység ÉNY-i és DK-i lábánál. A legszárazabb a kilenc mérőállomás közül a legmélyebben fekvő (113 m tszf) Esztergom volt 555 mm-rel, míg a legcsapadékosabb vízmérő állomás a legmagasabban lévő (699 m tszf) Dobogókőn volt, 707 mm.

A 202 m magasan lévő piliscsabai mérőállomás adatai alapján ötven év átlaga alapján a múlt század első felében az átlagos évi csapadék 598 mm volt. (Rétvári L. 1986.)

Klotildligeen 1954 óta működik egy esőmérő állomás, melynek adatait havonta továbbítják az Országos Meteorológiai Intézetbe. Ezt a rendszerességet, gondosságot, nagy odafigyelést igénylő munkát Győrfi Emil végezte haláláig, majd utána Lőw Andrea vette át. Győrfi Emil gondos feljegyzéseit a családja megőrizte és később Lőw Andreának rendelkezésére bocsátották. Így a már több mint 50 év adatai találhatók meg az Andrea Kertészetben. A korábbi mérésekkel pedig már több mint száz év adatai alapján lehet Piliscsaba csapadékviszonyait értékelni.

Lőw Andrea „Ez Az Újság nálunk 2003/1. számában emlékezett meg Győrfi Emilről, egy olyan igazi természetszerető erdészről, aki fontosnak tartotta ezeket a megfigyeléseket és még életében gondoskodott arról, hogy a munka halála után is folytatódjék. Ezen adatok Lőv Andrea közlése alapján mutatják be az 1954-2002. közötti csapadékadatokat, kiegészítve a 2003 óta folytatott mérési adatokkal.

Piliscsaba évi csapadékmennyisége 1954-2007 (mm-ben)

1954. 652,8 1974. 768,1 1994. 553,0

1955. 884,0 1975. 604,3 1995. 743,1

1956. 702,0 1976. 746,9 1996. 715,7

1957. 803,1 1977. 632,8 1997. 504,3

1958. 612,5 1978. 589,1 1998. 633,5

1959. 660,9 1979. 660,0 1999. 844,6

1960. 694,5 1980. 739,8 2000. 409,1

1961. 491,4 1981. 551,8 2001. 615,7

1962. 620,9 1982. 502,5 2002. 509,8

1963. 707,7 1983. 487,9 2003. 359,3 min.

1964. 758,6 1984. 567,7 2004. 643,4

1965. 1034 max. 1985. 558,3 2005. 805,8

1966. 851,6 1986. 494,7 2006. 579,9

1967. 564,9 1987. 714,7 2007. 570,8

1968. 557,2 1988. 677,6

1969. 707,4 1989. 541,6

1970. 779,6 1990. 476,1

1971. 458,4 1991. 670,2

1972. 717,2 1992. 551,7 1954-2007 közötti átlag

1973. 534,7 1993. 673,4 639,0 mm

 

Az Andrea Kertészet a fenti lapban „Esőmérő” címen adja közre a havi csapadékmennyiségeket. Ezeket összesítettük az alábbi táblázatban.

Piliscsaba-Klotildliget havi csapadékviszonyai 2003-2006.
(Andrea Kertészet által mért adatok)

 

2003.

2004.

2005.

2006.

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

13,4

26,0

54,0

29,4

16,9

58,3

36,6

74,4

80,1

48,5

30,1

104,1

60,3

23,7

14,4

50,5

69,9

38,8

41,6

44,3

9,1

95,5

94,9

102,2

164,3

41,4

2,5

2,5

91,0

116,5

41,8

41,7

39,0

25,7

111,0

84,0

67,5

71,4

31,3

24,9

34,8

6,8

Éves átlag min.

359,33

 

805,5

579,9

Lőw Andrea az Ez Az Újság nálunk 2004 februári II. évf. 12. számának 7. oldalán „Esőmérő” c. cikkében az alábbiakat közölte:

„Az elmúlt 50 év éves átlag csapadékmennyisége Piliscsabán 643,3 mm volt. A tavalyi (2003.) évben 359,3 mm hullott. Ez a sokévi átlag 55%-a. A 2002-es év sem volt túl nedves, 569,8 mm. Száraz évek voltak 1971-ben, 458 mm 1983-ban 487 mm, 1990-ben 476 mm hullott.”

A múlt évszázad második felének átlaga 598 mm-ről 643,3 mm-re nőtt. A 2006. év újra száraz év volt. Az 580 mm évi csapadék 63 mm-rel marad el a sokévi átlagtól. Különösen csapadékhiányos volt az ősz és a tél. Végül is 1954-2006 között az 53 év csapadék átlaga 629,3 mm.

Köszönet Lőw Andreának a csapadékviszonyok lelkiismeretes, folyamatos méréséért, mely igen nagy segítséget nyújt a falu gazdálkodóinak, kertészkedőinek.




Ajánlott képgaléria: megtekintés
Copyright 2013.
Piliscsaba Város Önkormányzatának hivatalos honlapja.