Vissza a hírekhez...
2016-06-29
Egyeztetés a Magyar Postával



Az egyeztetésen felvetettem a sok piliscsabai lakost érintő problémát, miszerint a posta nyitva tartása nem igazodik a munkahelyre más településekre járók időbeosztásához. Osztályvezető asszony elmondta, hogy heti 40 óra nyitva tartási időt tudnak biztosítani, és ezt lehet elosztani a hétköznap napjai között. A postai statisztikák szerint hétfőn, szerdán és pénteken magasabb a forgalom, mint kedden és csütörtökön, ezért előzetes megbeszélésünk értelmében, szeptember elsejétől próbaidőszak keretében a következő rendszer szerint lesz a nyitva tartás:

hétfőn 8-20 óráig, 
kedden és csütörtökön 8-14 óráig, 
szerdán és pénteken 8-16 óráig.

Ennek véglegessé válásakor természetesen további tájékoztatást fogunk adni.

Szóba került a szombati nyitva tartás lehetősége is. Ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást kaptam, hogy csak az 50 ezer főnél magasabb lélekszámú településeken létezik szombati ügyintézés, gazdasági okokból kifolyólag ezt nem tartja reálisnak Piliscsabán.

Ugyancsak problémaként vetettem fel a várakozási idő hosszúságát. Megkeresésem hatására már megkezdték a forgalom ellenőrzését és ehhez kapcsolódóan a kiszolgáló ablakok számának optimalizálását, a jövőben pedig rendszeres felülvizsgálatokat fognak tartani mind a működés, mind a kiszolgálás udvariasságának tekintetében.

Továbbra is várjuk a postával kapcsolatos egyéb észrevételeiket az info@piliscsaba.hu e-mail címre, azokat továbbítjuk a posta területi illetékeseinek.

Farkas András





Copyright 2013.
Piliscsaba Város Önkormányzatának hivatalos honlapja.