Vissza a hírekhez...
2013-05-08
Közbiztonsági hírek Piliscsaba



Eseménydús vasárnap

Február 10-én reggel 9 órától a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat felkérésére a Szlovák nyelvű szentmisét biztosítottuk 3 fővel. A misét Mons. Viliam Judák püspök atya szolgáltatta. A templomba érkező külföldi vendégek, és piliscsabai hívek biztonságos átkelésében segédkeztünk a Fő úton, majd részt vettünk a hivatalnál tartott emléktábla avatáson.

Délután 16 óra környékén bejelentették, hogy a Kopár csárda magasságában két személygépkocsi ütközött a 10-es úton. A balesetben 1 személy könnyebben sérült. A forgalom irányításában, és a műszaki mentésben segédkeztünk, este 20 óráig. A 10-es út ismételten tükör jég volt, a sószóró csak a baleset bekövetkezése után kezdte meg a munkát.

Vasárnapról hétfőre virradóra a Magdolna völgybe riasztották a tűzoltókat, mert az egyik lakóházban szénmonoxid mérgezés történt. Szerencsére ebben az esetben nem követelt áldozatokat az „alattomos gyilkos”. Elsőnek a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltók értek a helyszínre, de légzőkészülék hiányában beavatkozni nem tudtak.

Ittasan okozott balesetet

Február 7-én a Piliscsaba és Pilisjászfalu közötti útszakaszon két személygépkocsi ütközött frontálisan. A járőr a helyszínen megállapította, hogy személyi sérülés nem történt, viszont az okozó ittas állapotban vezette a gépjárművét. Õt mintavételre előállították, és a vezetői engedélyétől is búcsút vehetett.

Bejelentés a Deák Ferenc utcából

Február 6-án bejelentést kapott a körzeti megbízott, hogy a Deák Ferenc utca egyik lakásában egy idős embert tartanak fogva. A járőr a helyszínen megállapította, hogy a 67 éves idős férfi nincs fogva tartva, csak nem tudta kinyitni a bejárati ajtót, ezért rosszul lett. Õt a mentők kórházba szállították.

Családi ház betörés

Február 3-án ismeretlen tettes ablakbefeszítés módszerével betört egy Klotildligeti családi házba és onnan különböző szerszámgépeket és egyéb tárgyakat tulajdonított el. Az ügyben a rendőrség eljárást indított.


Hajléktalan kért segítséget

Még ezen a napon egy hajléktalan személy telefonált az Új utca és a Kálvária utca sarkáról, miszerint ő éhes és fázik. A helyszínre érve megállapítást nyert, hogy a férfi valószínűleg gyógyszert szed és arra alkoholt fogyasztott. Õt a mentőszolgálat kórházba szállította.

A mentősök kértek segítséget

Január 29-én, a mentősök kértek segítséget Piliscsabára a Szent István király utcába, mert egy idős asszonyt szállítottak kórházba, de a kaputól a havas jeges úton a nagyon messze esett a ház. Pár percen belül a polgárőrség, a B-Angel, és a hivatal munkatársai 6 fővel a helyszínen voltak és segítettek a beteget biztonságosan a mentőautóhoz szállítani. A néninek jobbulást kívánunk.

Családi vita

Január 28-án a körzeti megbízott kapott bejelentést családi veszekedésről, ahol is az egyik fél feltehetőleg ittas állapotban veszekedett családtagjával. Mivel nem lehetett lecsillapítani, ezért a mentők kórházba szállították.

Betörés a Magdolna völgyben

Január 22-én, a kora esti órákban betörtek a Ferenc Forrás utcában egy házba, a kerítést kivágták, így jutottak be a területre. A házba behatoltak, de rögtön bejelzett a riasztó, és a B-Angel akciósai pár percen belül a helyszínen voltak és megakadályozták a további károkozást. A lopási kár nem ismert.

Tűz a Szent László király utcában

Január 22-én 19 óra 30 perc körül kigyulladt egy melléképület a Szent László király utcában, egy gázpalack felrobbant. Elsőként a piliscsabai önkéntesek értek ki a helyszínre. Az esztergomi és budapesti tűzoltókkal a tüzet megfékezték, személyi sérülés nem történt. A polgárőrség a forgalom irányításában segédkezett.


Biztonsági intézkedés

Január 18-án 12 óra 20 perckor jelzést kaptunk, hogy a Piliscsabai buszmegállóban egy fiatal gyerek ül, már teljesen be van havazva, a buszra nem száll fel. Szabó Imre körzeti megbízottal azonnal a helyszínre mentünk, ahol kiderült, hogy a fiatalember „csak” alkoholt fogyasztott. Értesítettük a szüleit, és biztonsági intézkedés keretében bevittük a B-Angel fűtött irodájába a 16 éves fiút, ahol később a szüleinek minden baj és sérülés nélkül átadtuk.

Belső szarka?

Január 15-én bejelentették, hogy egy Piliscsabai ingatlanból egy darab fúrógépet és három aranygyűrűt tulajdonítottak el. Behatolási nyom nem volt, elképzelhető, hogy az elkövető „házon belüli” volt. Az ügyben eljárás indult.

Figyelem ismét csalók járták a környéket!

A Pilisjászfalui polgárőrségtől jött a jelzés, hogy egy idős, egyedülálló nénit felhívtak telefonon és egy női hang közölte, hogy pénzvisszatérítést kapott, fáradjon le azonnal a pilisjászfalui postára. Amíg a néni a postára ment, addig ismeretlenek megpróbálták a lakását feltörni. Felhívjuk a lakosság figyelmét, ha ilyen telefont kapnak, telefonáljanak a postára, és ha nem valós az értesítés, azonnal hívják a rendőrséget vagy a polgárőrséget

Köszönjük, hogy támogatják az önkéntes munkánkat:

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata., Fókusz – Audit Kft., B – Angel Biztonsági Szolgálat Kft.,Hámori Autósbolt., MCM Kft., Újvári Gumi., Újvári Attila.

Telefonszámaink: Körzeti megbízottak: Szabó Imre 06-20/489-6708, Huber András 06-20/489-6710 Pilisvörösvári Rendőrőrs ügyelet: 06-26/330-130. Polgárőrség: 06-30/2470-300, 06-30/9470-303

Simon Gyula
Közrendvédelmi tanácsnok, polgárőr alelnök





Copyright 2013.
Piliscsaba Város Önkormányzatának hivatalos honlapja.